A gyógypedagógiában napjainkban is központi szerepet kap a fogyatékosság és akadályozottság értelmezésében a beszéd elsajátítása , a beszéd állapota. A nyelvtudomány hatására végbemenő gyógypedagógiai tudományfejlődés eredményeit a gyógypedagógia mindennapi gyakorlata rendszeresen alkalmazza.
A nyelvtudomány (lingvisztika) az írott és hangzó nyelvvel foglalkozó tudomány. Legfontosabb részei a hangtan, a morfológia, a szintaxis, a szemantika és a pragmatika. Napjainkra sok ága önálló tudománynak számít (pl. leíró, történeti, alkalmazott nyelvészet). Legújabb határtudományai a neuro-, pszicho- és a szociolingvisztika, a nyelv és nyelvtan.
A gyógypedagógia kialakulásának kezdeteitől foglalkozott a nyelvelsajátítás kérdéseivel. A gyógypedagógia részeként kialakult a logopédiára (beszédnevelés) később különösen a nyelvtudomány gyakorolt nagy hatást.
Forrás:
Gyógypedagógiai alapismeretek, szerk.: Illyés Sándor, ELTE BGGyF, Budapest 2000.
Kapcsolódó könyv(ek)
|
Nyelvtanulás és diszlexia - Módszerek tanulási zavarral küszködő tanulók idegen nyelv oktatásához Tánczos Judit, Pedellus Tankönyvkiadó, 2007 |
|
Jenei Gábor - Jenei Borbála - Jenei Sára, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001 |
